Remény3..(Várható megjelenés 2020.)

Kis ízelítő a 3. rész tartalmából!”

Lassan egy hete, hogy a kettes bázisért vívott csatánkon túl vagyunk. Bár, Attila és követői a saját győzelmükként állítják be ezt a csatát, mi tudjuk, hogy mindez nem így van. Őrült tervem, aminek célja a kettes bázis hipertérbe való küldése volt, tökéletesen vizsgázott és az ott maradt társaimnak, így lehetősége nyílik, tisztességesen rendbe hozni, illetve felfegyverezni a bázist. Jóval a fertőzöttek támadása előtt elkezdtük a nyersanyagok és alkatrészek odaszállítását. Még a vadászok menekülteket szállítottak Gimékhez, addig visszafelé alkatrészekkel megpakolva érkeztek. Angyal határozott kérésére, még két darab, emberszabású robotot is átszállítottunk, hogy segítségükre legyen a renoválás során. Természetesen Petit kivontam a hétköznapjainkból, hiszen nem várhattam el tőle, hogy a többiek előtt megjátssza a bánatos özvegyet. Ő lényegében szabad kezet kapott, hiszen rá bíztam a kettes bázison maradt társainkkal való kapcsolattartás. Így kellően sikerült eldugnom a kíváncsi szemek elől, ráadásul Angyal hologramjának rengeteget segít a bázis sínágyúkkal való felszerelésében. Társaim, kivétel nélkül emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Mégis, a munka oroszlánrésze a két fiúra esett. Robi és Gabi szinte csodát hajtott végre az által, hogy az ősi, Földön található technológiát ötvözte a bázis rendszereivel, lehetővé téve a térugrást. Zsolti és természetesen Gim, pedig a menekültek kiképzésével és felkészítésével érte el mérhetetlen hálámat! Még mindig bánt, hogy a menekültek és legfőképp a lányok előtt titkolóznom kell a bázis robbanását illetően. Az ő szemükben a bázison maradtak, mind meghaltak az iszonyatos erejű robbanásban. Szívesen elmondanám az igazat, hogy mindez csak egy terv része volt és semmi bajuk. Élnek s virulnak, de nem tehetem. A múlt béli árulások lehetősége ma is fent áll, és még ha kicsi is rá az esély, én nem kockáztatok. Addig a jó, még Attila is azt hiszi, hogy padlóra küldött és könnyű prédává váltam. Lassan visszatér a megszokott napirend a bázis életében. Napjaink nagy részét továbbra is a fertőzöttek következő támadásának az elhárítására használjuk fel. Mindenki teszi a dolgát, így egy pezsgő kis kolónia benyomását kelti az egyébként egyre otthonosabb bázis. A menekültekkel érkező asszonyok napi feladataikon túl, díszítik, csinosítgatják, élhetőbbé teszik az egyébként igencsak lehangoló külsejű sziklafalakat. Bár a bázis robotjai is jól főztek, távollétemben Gimmel egyeztetve, ezek az asszonyok vették át a konyhát, ami jelentős minőségi változást jelentett. Immár, nem csak azért ettünk, hogy legyen energiánk, hanem magáért az étel ízéért, élvezetéért is. Nem is beszélve a konyhai munkák másodlagos hasznáról, hiszen ezek az asszonyok, lányok fontosnak érezték magukat, ami jótékonyan hatott hangulatukra, önbizalmukra. Gim parancsnoksága alatt sikeresen kialakul a katonai hierarchia is, ami feltétlen szükséges egy összehangolt akcióban, legyen szó, védekezésről, vagy támadásról. A kettes bázisról evakuált menekültek is sikeresen beilleszkedtek és felvették a bázis napirendjét. A folyosókon sétálva elégedett és boldog emberekkel találkozok, akik ugyan keményen dolgoznak, mégis jól érzik magukat ebben a számukra is új helyzetben. A bázis előtti kis réten gyerekek vad zsivaja fogad, ahogy élvezik a jó időt és játszanak egymással, amitől boldogság fog el és mosolyra húzódik a szám. Utam folytatom a tisztás felé, ahol a temetőt rendeztük be. Régen jártam, már itt, de eljött az ideje, hogy újra apum elé álljak és lerójam tiszteletem a sírjánál. Hihetetlen, de boldogsággal tölt el a temető látványa és gondozottsága. Kivétel nélkül, minden sír csodásan karban van tartva és ameddig a szem ellát, minden síron, minden áldott napon friss virág van. Fontos a jövőnk, de ugyan olyan fontos a múltunk is. Fontos, hogy emlékezzünk szeretteinkre és persze hibáinkra, hiszen ez fejlődésünk alapja. Apum sírjánál állok és hálát adok, hogy a lánya lehettem és ismerhettem. Hiányzik, nagyon hiányzik, de már tudom, hogy mindig velem lesz. Itt él bennem és tetteimben, hiszen ő általa lettem az, aki ma vagyok.

Eddig megjelent köteteim

.

Út az ismeretlenbe

Megvásárolható nyomtatott formában is. Megjelenés éve 2016 Ára: 2500 ft Megrendelem

.

A Múlt Árnyai

Megvásárolható nyomtatott formátumban is. Megjelenés éve 2020 Ára: 3500 FT Megrendelem

.

Újabb életek, sorsok, esélyek 1.

Megvásárolható nyomtatott formátumban is. Megjelenés éve 2020 Ára: 4500 FT Megrendelem